Szeretem, mikor hozzád bújhatok, Szeretem, mikor ajkadra csókot adhatok, Szeretem, ha melletted fekhetek, Szeretem, ha kezemet kezedbe tehetem, Szeretem, mikor édesen nézel rám, Szeretem, mikor azt mondod: szeretlek cicám! Szeretem minden egyes porcikád, Szeretem, hogy szerethetlek csak téged és senki mást!
Tudod, tényleg olyan vagy nekem, mint a drog... Bár még nem próbáltam ki de ilyennek képzelem el. Hogy mikor az ember anyaghoz jut, boldog, és teljes szívéből örül neki, úgy érzi az egész világ az övé, sőt annál talán több is... Viszont ha nincs... Belehal szinte a vágyakozásba, nagyon hiányzik neki, nem tud nélküle már élni....
Az élet nem romantikus regény. Az igazság az, hogy a romantikus regények azért olyan kelendőek - azért vevő rájuk annyi ember -, mert senkinek az élete nem hasonlít rájuk. Csak mindenki azt szeretné..
Kölcsönkértem a kabátod, hogy közelebb legyek a bőrödhöz..:$
Úgy teszek, mintha élnék, pedig csak egy baba vagyok.. a polcon ülve, szép ruhában, üres szemmel, merev háttal, érzéketlen mosolygással; a távolba révedve lebénultan figyelek, és jöttödre porcelánszívem megremeg... [ egyik kedvencem :) ]
Amikor megismertelek még nem voltam biztos benne, hogy szeretlek!!!! De mára ebben biztos vagyok, nélküled élni sem tudok. Amikor nem vagy velem, várom a holnapot, mikor végre újra láthatlak. Szeretlek! Ezt szóban, s írásban kifejezni jobban nem tudom. Szeretlek! Ezt biztosan tudom. Szeretlek! Ezt ismételni sohasem elég, szeretném ha mindig éreznéd és soha el nem felednéd! Szeretlek!
Hát persze nem érzek iránta semmit csak elolvadok a mosolyától. :$
Mindennap rád gondolok, minden este veled alszom, reggelente veled ébredek, napközben miattad vagyok éberebb. Úgy szeretlek, mint még soha senkit, fogadd el, mert ezt tudja mindenki. Kész vagyok feláldozni az életem, és odaadni mindenem. Veled leszek egy kis időre, ha szeretnéd, akkor örökre.
Akit igazán szeretsz, az hiányzik. Megbocsájtod, ha hibázik. Elnézed, ha olykor bánt, és hazudik neked. Ha mindezt elviseled, igazán szereted.
Volt, hogy elképzeltem nélküled az életem, de ettől a gondolattól hatalmába kerített a félelem. Rá kellett jönnöm, lényed nélkül én sem létezem, vágyam, hogy melletted legyen utolsó fekhelyem.
Mondhatnám hogy tökéletesek vagyunk... de ez sem lenne igaz csupán tökéletesnek látjuk egymást és tudod miért tesszük ezt? Mert szeretjük egymást.
*.*
Kinézek az ablakon, látom a napot ragyogni, érzem a könnycseppet az arcomon lefolyni. Ha most itt lennél, s kérdeznéd mi bajom, annyit mondanék: hiányzol, de nagyon!